Érd info

Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

Csuka Zoltán

(Zichyfalva, 1901. szeptember 22. – Érd, 1984. március 23.)

Vajdasági magyar költő, szerkesztő, műfordító

 

1906-tól Szabadkán élt, ide járt gimnáziumba, majd 1915-ben került családjával Pécsre. Itt érettségizett le. Pécsett indult írói, szerkesztői pályája: 1919-ben a Diák, 1920-ban a Krónika című lapot szerkesztette. 1921-ben visszatért Újvidékre, és 12 évig itt is maradt (1933-ig). 1922-ben indította el az első jugoszlá-viai-magyar irodalmi lapot, Út címmel, de később fontos szere-pe volt a Vajdasági Írás, a Reggeli Újság, a Kalangya lapok megjelenésében is. 1933-ban Érdligetre költözött, ahol folytatta írói tevékenységét. Megindította a Láthatár című folyóiratot 1933-ban, ő szerkesztette megszűnéséig, 1944 őszéig. 1945-től szerb, horvát, szlovén regényeket fordított. Még ebben az évben az Új Dunántúl felelős szerkesztője lett. 1946-tól a Magyar-Jugoszláv Társaság ügyvezető titkára. 1950-ben koholt vádak alapján 15 évre ítélték, de 1955-ben rehabilitálták.

Saját könyvtárára alapozva, saját házában kölcsönkönyvtárat tervezett létrehozni Érdligeten, s ez az álma 1976. szeptembe- rében meg is valósult, ekkor adták át a közönségnek a Jószom-szédság Könyvtárát.
 
83 éves korában hunyt el, s értékes könyvállományát, házát a városra, annak könyvtárára hagyta. Továbbfejlesztett gyűjteménye a mai napig fiókkönyvtárként működik. 1989-ben, volt lakóházában alakították ki a Napház Galériát, valamint a költő emlékszobáját.

 

Művei:

Mindent legyűrő fiatalság (versek, 1931)

Tűzharang (versek, 1933)

Életív (versek, 1936)

Sötét idők árnyékában (versek, 1939)

Buzgó kiáltás (válogatott versek, 1957)

Előretolt állásban (versek, 1966)

A szentendrei rebellis. Jakov Ignjatovic életrajza (1969)

Ellentmondás a halálnak (versek, 1971)

Csillagpor. Jugoszláv lírai antológia (1971)

Poezia (válogatott versek, 1975)

Az idő mérlegén (versek, 1977)

Bizonyságul (versek, 1983)

 

Műfordításai:

Ivo Andric: Híd a Drinán

Miroslav Krleza: Zászlók; Éjszakának virrasztója

 

Díjai:

  József Attila-díj (1965)

  Jugoszláv PEN Club (1969)

  Nemzetközi műfordítói életműdíj (1977)

  Érd Város Díszpolgára (1981)

 

Részletesebb életrajza

 

 

Forrás:  Wikipédia, Csuka Zoltán Városi Könyvtár

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 402
Tegnapi: 205
Heti: 607
Havi: 6 195
Össz.: 1 629 364

Látogatottság növelés
Oldal: Csuka Zoltán
Érd info - © 2008 - 2018 - erd.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: ingatlank?zvet?t? - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »