Érd info

Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

Kóka Rozália

( Bajmok 1943. március 12. -  )

Előadóművész

 

1943-ban a vajdasági Bajmokon látta meg a napvilágot. Szülei nemzeti kisebbségben született emberek. Édesapja, Kóka István bukovinai székely származású asztalosmester, édesanyja, Gyurcsik Mária bácskai magyar. Ő varrónő volt. A bukovinai székelyeket 1941 májusában telepítették Bácskába, onnan 1944 októberében menekülniük kellett. 1945 márciusában telepítették le őket a Völgységben, egy kis, ezerlelkes, németek lakta faluban, Felsőnánán. Itt végezte el az általános iskolát, majd a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább. A Kaposvári Felsőfokú Tanítóképzőben szereztem tanítói oklevelet.
1962-ben a szüleivel, számos rokonával és bukovinai székely falumbélijével Érdre költözött.
1964 -ben férjhez ment Szentes Jánoshoz és az Érddel szomszédos Tárnokon lett tanító.
1965-ben született a leánya, Szentes Erika Csilla. 1968-ban elvált a férjétől.
1965 és1979-ig kisebb megszakításokkal tanított az Érdi 5. sz. Általános Iskolában, az Érdi 1. sz Ált Iskolában és a Diósdi Általános Iskolában. Közben 1974-1977-ig a Budai Járási Művelődési Központ főállású munkatársa volt.
1979-ben súlyosan megbetegedett és két évre leszázalékolták. 1985-ben vállalt ismét főállásban munkát. A Kisdobos c. gyermeklap újságírója lett. Újságuk 1990-ben megszűnt, ekkor az érdi Liget Termál Szállóban kulturális igazgatóhelyettesként helyezkedett el.
1992-ben meghívták a Magyar Művelődési Intézetbe, ahol 2000 decemberéig dolgozott népzenei főelőadóként.

 

Gyermekkorától nagy figyelemmel és odaadással igyekezett megismerni, megtanulni és másoknak is bemutatni népcsoportja, a bukovinai székelyek történetét, népművészetét, életét.
Tíz éves korától táncolt iskolái néptánc csoportjaiban, de a szekszárdi Sárközi Együttesnek és később a Somogyi Népi Együttesnek is tagja volt. Meséket és népdalokat gyűjtött, s tanárai segítségével pályázatot készített az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatra. Második helyezést ért el, s jutalmul felhozták Budapestre, a Néprajzi Múzeumba. Akkor megismerkedett mindazokkal a kiváló, szellemi nagyságokkal, akik későbbi életútját meghatározták. A néprajzi gyűjtőmunkát azóta se hagyta abba.
1971-ben alakította, és máig vezeti az Érdi Bukovinai Székely Népdalkört.
1973-ban a Szóljatok játszók, regölők c. pályázaton a Csiki Véró élete c. monodrámája forgatókönyvével, majd a bemutatásával országos első helyezett lett. Ekkor indult előadóművészi pályája. Gyűjtéseiből előadóesteket, meseműsorokat szerkesztett, amelyekkel az egész "magyar glóbuszt" bejárta. Hanglemezek, kazetták is készültek belőlük.
1989-ben jelent meg első könyve, a bukovinai székely, gyímesi és moldvai népi szerelmes történeteket tartalmazó Egy asszon két vétkecskéje c kötet.
1991-ben a népdalkörét hagyományőrző tevékenységéért Európa-díjjal jutalmazták.

Kitüntetései:

A Népművészet Ifjú Mestere, 1973.
Sebestyén Gyula Emlékérem, 1983.
Bessenyei György Emlékérem, 1987.
A Népművészet Mester, 1992
A Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztje, 1994.
Érd Városért, 1995 /a népdalkörrel együtt/
Sebestyén Ádám díj,
Érd Városért, 2001./a népdalkörrel együtt/
"Rendületlenül"-érdemérem, 2004.
Csuka Zoltán-díj, 2004.

Magyar Örökség díj, 2007.

 

Előadóestjei:

"Édes hazám, mit vétettem"/előadó est a bukovinai székelyekről/
"Móduvának nagy a széje…"/előadóest a csángó magyarokról/
Jó estét Mária! / apokrif történetek Szűz Mária életéből, imák, hiedelemmondák/
Egy asszon két vétkecskéje/ bukovinai székely, gyímesi és moldvai népi szerelmes történetek/

Meseműsorai:

Kicsi Kégyókirályfi
Katyika meg Matyika
Aranyhajú ikergyermekek
Mátyás király rózsát nyitó ostornyele

 

Könyvei:

 

Szerzőként:

Egy asszon két vétkecskéje - Harminchárom bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történet: Eredeti gyűjtések alapján, Ötlet kiadó, Budapest 1989.

Mátyás király rózsát nyitó ostornyele - Mesék, mondák, anekdoták, Út Lap- és Könyvkiadó, Budapest 1990.

Egy asszon két vétkecskéje - Bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történetek eredeti gyűjtések alapján , TIMP Kiadó Kft., Budapest, 2002. TIMP Kiadó Kft. 2010. Második, átdolgozott, bővített kiadás

Katyika meg Matyika, Fekete Sas Könyvkiadó Bt., Bp. 2002.

Mátyás király rózsát nyitó ostornyele - Mesék, mondák, anekdoták TIMP Kiadó Kft., 2003 második, bővített kiadás,

Hadikfalvi betlehemes - CD melléklettel, Fekete Sas Kiadó, Bp. 2003.; Fekete Sas Könyvkiadó Bt., 2008.

Aranyhajú ikergyermekek - Moldvai csángó mesék, mondák, legendák, TIMP Kft., Bp. 2004.

Hegyen s földön járogatok vala - Csángómagyarok között hegyeken innen, hegyeken túl, Fekete Sas Kiadó, Budapest 2006.

Virágszépzöld Anna - Bukovinai székely népmesék, mondák, legendák, TIMP Kiadó Kft., Budapest 2008.

Mesemondó gyerekek könyve, Fekete Sas Könyvkiadó Bt., Budapest 2009.

Napsugárkisasszonyok a történelem sodrában, Fekete Sas Könyvkiadó Bt., Budapest 2010.

Egy asszon, két asszon – Bukovinai székely és moldvai csángó népi szerelmes történetek és mesék TIMP Kiadó Kft., 2011.

 

Közreműködőként:

Lőrincz Imre: A bukovinai Istensegítstől a völgységi Majosig (Tények és tanúk sorozat), Magvető, Budapest 1987. sajtó alá rendezte, az előszót írta és a szómagyarázatokat készítette: Kóka Rozália

Tarka lepke, kis mese - versek, mesék, elbeszélések óvodásoknak és kisiskolásoknak (szöveggyűjtemény - Katolikus óvoda sorozat), Márton Áron Kiadó, Budapest 1994. szerkesztette: Kóka Rozália

Jánó Ilona: Bételjesítem Isten akaratját... - A lészpedi szent leány látomásai - Közreadja: Kóka Rozália, L'Harmattan Kft., Budapest 2006.

 

Kiadványai:
Érdi Bukovinai Székely Népdalkör / bukovinai székely népdalok, Hadikfalvi betlehemes Hungaroton, Bp. 1986.
Betlehemnek pusztájában/ hangkazetta/
Istenem, országom/ hangkazetta/
Kicsi Kégyókirályfi / bakelit lemez, hangkazetta/ Hungaroton
Fehérlófia /bakelit lemez, hangkazetta/ Hungaroton
Egy asszon két vétkecskéje / Ötlet kiadó, Bp. 1989; TIMP, Bp. 2002./
Egy asszon két vétkecskéje/ hangkazetta/ Magánkiadás.
Mátyás király rózsátnyitó ostornyele, Út Kiadó, Székesfehérvár, 1990; TIMP, 2003.
Mátyás király rózsát nyitó ostornyele /hangkazetta /, Masszi Kiadó, Bp. 2003.
Katyika meg Matyika, Fekete Sas Kiadó, Bp. 2002.
Hadikfalvi betlehemes/ könyv + CD/, Fekete sas Kiadó, Bp. 2003.
Aranyhajú ikergyermekek /hangkazetta/- Magánkiadás.
Aranyhajú ikergyermekek / moldvai csángó mesék/ TIMP. Bp. 2004.
"Ó, fényességes szép hajnal" /bukovinai székely adventi és karácsonyi népénekek az Érdi Bukovinai székely Népdalkör előadásában, CD, 2005. saját kiadás./

 

Forrás: Wikipédia, folkinfo.hu

 

Frissítve: 2011.06.26.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 116
Tegnapi: 122
Heti: 238
Havi: 657
Össz.: 2 370 603

Látogatottság növelés
Oldal: Kóka Rozália
Érd info - © 2008 - 2024 - erd.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »