Érd info

Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erzsebet_utalvany.jpg

ERZSÉBET-UTALVÁNY:

Az Erzsébet-programról szóló törvény értelmében az Erzsébet utalvány a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kibocsátott, személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti, fogyasztásra kész étel, valamint szociális célból a jogszabályban meghatározott termék vagy szolgáltatás vásárlására felhasználható utalvány. Az Erzsébet-utalvány kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, forgalmazója az Alapítvány egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.

Magyarország Országgyűlése 2011. november 21-én elfogadta „Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények” módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely 2012. január 1-től a béren kívüli juttatási elemek közé emelte az Erzsébet-utalványt.

Az Országgyűlés által 2012. július 9-én elfogadott, „Az egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról” szóló jogszabály értelmében 2012. augusztus 1-től a települési önkormányzatok rendeletben írhatják elő, hogy a tízezer forintot elérő összegben folyósított rendszeres szociális segély esetében az ellátás összegéből ötezer forintot természetben, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában fizetnek ki.

Ezzel egy időben Magyarország Országgyűlése elfogadta „A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény” módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely szerint a települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága fennáll, 5800 forint értékben természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalványformájában.

Az Országgyűlés döntése értelmében az Erzsébet-utalvány már nem csak béren kívüli, hanem szociális juttatásként is adható.

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó eredmény kizárólag szociális üdültetési célokra, ezzel összefüggő szolgáltatásokra, és egyéb szociális programokra használható fel. Az Erzsébet-program a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. meglévő erőforrásait felhasználva valósul meg, a magyar költségvetést terhelő új források bevonása nélkül.

Az Erzsébet-utalvány választása felelősségteljes döntés, hiszen aki adja vagy használja az Erzsébet-utalványt, az az Erzsébet-programon keresztül segíti mindazokat, akik rövidebb-hosszabb ideig kiemelt figyelemre szorulnak.

 

A cafetéria és szociális Erzsébet-utalvány fogyasztásra kész étel vásárlásra és hideg-meleg étkezésre használható fel.

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány felhasználható fogyasztásra kész étel vásárlásra, hideg-meleg étkezésre, valamint ruházat és tanszer vásárlására.

erzsut.jpg

 

Erzsébet-utalvány elfogadóhelyek Érden:

 

131 számú SPAR szupermarket:

2030 Érd Diósdi út 46.

www.spar.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

66 számú SPAR szupermarket:

2030 Érd Tárnoki út 87.

www.spar.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

67 számú SPAR szupermarket:

2030 Érd Budai út 13.

www.spar.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Arzenál Pont Élelmiszer Üzlet – Illés J. Bt.:

2030 Érd Fuvaros utca 50.

www.arzenal.com

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Termál Hotel Liget Érd – Automium Kft.:

2030 Érd Római út 9

www.hotelerd.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

McDonald’s Érd – Stop Shop – Ba-Li Kft.:

2030 Érd Budai út 13.

www.mcdonalds.hu   

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Bábolna-Hús mintabolt:

Érd, Széles úti piac

www.babolnahus.hu  

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Bagoly Optika:

2030 Érd Budai út 20. FSZ. 12.

www.bagolyoptika.hu

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

BAKERY SANDWICH & COFFEE:

Érd, Budai út 28. fszt.

www.bakerystar.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Balogh Károly egyéni vállalkozó – Kós Károly Szakképző Iskola büféje:

Érd Ercsi út 8.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Basema Kft. - Húsbolt

Érd, Budai út 5.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Black Dog Pub Pizzéria:

2030 Érd Balatoni út 21.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Borostyán Gyógyszertár:

2030 Érd Bajcsy-Zsilinszky út 40.

www.borostyan-gyogyszertar.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Centrál Borház Étterem és Panzió:

2030 Érd Diósdi út 3-5.

www.centralborhaz.hu 

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Delta Sport:

2030 Érd Budai út 22.

www.deltasport.hu 

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Deniz Török Büfé:

2030 Érd Budai út 13.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Ernike Bonbon Kereskedelmi Bt.:

2030 Érd Bajcsy-Zsilinszky út 70.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Festál Étterem és Hennessy Club:

2030 Érd Dávid utca 4.

www.festal.hu 

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Fokter-Diesel Kft:

2030 Érd Diósdi út 4.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Hús és húsáruház:

2030 Érd Alsó vasútállomás

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

IL Treno Étterem:

2030 Érd Budafoki út2-4. ( TESCO Üzletsor)

www.iltreno.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Keleti Nagy Áruház:

2030 Érd Budai út 13.

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Kényelmi Cipőbolt:

2030 Érd Budai út 20. A/4

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Király Csemege Kft.  - COOP franchise

Érd, Szent László tér 1.

www.budavidek.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Korona Étterem és cukrászda

Érd, Balatoni út 71.

www.osvath.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Központi Gyógyszertár:

2030 Érd Budai út 20.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Krisztina Sport:

2030 Érd Budai út 20.

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

La Fornella Culinaria:

2030 Érd Iparos utca 41.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Lépcsős ABC:

2030 Érd Diósdi út 81.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Lilla Bababolt:

2030 Érd Béke tér 3/E.

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Long Guang Kínai Büfé:

2030 Érd Diósdi út 4.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Macskajaj Vendéglő és Kulturált Kocsma:

2030 Érd Balatoni út 36.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Medica Humana Gyógyászati Segédeszközök:

2030 Érd Felső utca 37.

www.medicahumana.hu

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Minaret Csemege COOP üzlet:

Érd, Római út 14.

www.budavidek.hu  

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

MOL töltőállomás:

Érd, Budai út I.

www.mol.hu   

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

MOL töltőállomás:

Érd, Budai út II.

www.mol.hu   

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Natúr Patika Biobolt:

Érd, Szőlő utca 50.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Optic One:

2030 Érd Budai út 28.

www.opticone.hu

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Ősbudavár Pizzéria:

Érd, Infű utca 3.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Panda Bt. Élelmiszer üzlet:

Érd, Fő utca 2.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Papír-írószer, játék, ajándék üzlet:

Érd, Kálvin tér 5.

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

CBA Pára Üzletház

Érd, Bajcsy Zs.u.125-127.

www.cba.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Parkváros Csemege  - COOP üzlet

Érd , Bem tér 1.

www.budavidek.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Pizza Casa étel házhozszállítás:

Érd

www.pizzacasa.hu 

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Papír-írószer, üzlet – Robbita Kft.:

Érd, Bem tér 1.

www.robbita.hu

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Rózsakert ABC, húsbolt:

Érd, Lőcsei út 62.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Sólyom Kerékpárüzlet és Szerviz:

Érd, Tárnoki út 101/A.

www.solyomkerekpar.hu

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Sportbolt:

Érd, Budai út 13.

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

SZÖLD-H Kft.:

Érd, Szovátai út 89.

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

TESCO ÉRD Hipermarket:

Érd, Budafoki út 2-4.

www.tesco.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Thallo-food Élelmiszeripari Kft.:

Érd, Fácán köz 4.

www.thallo-ood.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Update Pékség:

Érd, Budai út 24.

www.norbiupdatepekseg.com 

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 

Pizza Club - Varga és Varga Pizzéria Bt.

Érd, Sóskúti út 1.

www.pizzaclub.hu

Cafetéria és szociális étkezési Erzsébet-utalvány

Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 259
Heti: 1 079
Havi: 5 345
Össz.: 2 321 159

Látogatottság növelés
Oldal: Erzsébet utalvány
Érd info - © 2008 - 2024 - erd.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »